Újabb fejlesztés a Szent Margit Kórházban

A „Fogadj örökbe egy helyiséget a Szent Margit Kórházban” program keretében létrejött beruházás ünnepélyes átadása alkalmából, dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató részletezte a kezdeményezés sikerét és eredményességét. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a most megvalósult adományozás egyszerre mutatta meg a már több éve futó adománygyűjtő program lényegét, azaz a civil szféra bevonását – az alapítvány mellett – a Szent Margit Kórház fejlesztésébe, egyfajta támogatói közösség megteremtéséhez, és szolgálta a kórház kiemelt profiljaként működő onkológiai ellátás fejlesztését. Hangsúlyozta, hogy napjainkban már kiemelt kormányzati program a daganatos betegségek megelőzése, korai felismerése és hatékony gyógyítása, amelyhez az ehhez hasonló fejlesztések is nagymértékben hozzájárulnak.

Dr. Boér Katalin PhD. osztályvezető főorvos, egyben az alapítvány elnöke kiemelte beszédében, hogy a beruházás megvalósulásához nagyban hozzájárult a civilek és az alapítvány anyagi támogatása. A főorvosnő elégedettségét fejezte ki, hogy a megújult kemoterápiás kezelő helyiségben a betegellátás során, színvonalasabb elhelyezést és körülményeket biztosíthatnak a betegek számára. Az osztályon havonta, mintegy 300 beteg ellátása történik. Az új kezelőszékek optimális testpozíció felvételét teszik lehetővé a több funkciós beállítási lehetőségnek köszönhetően.  A korszerű, dönthető, gurulós fotelágyak arra is alkalmasak, hogy a kemoterápiás kezelés alatt előforduló rosszullét esetén a beteget mozgatás nélkül, lefektetve azonnal a megfelelő osztályra vigyék életmentő, vagy egyéb más beavatkozás elvégzése céljából.

A támogató összefogás eredményeképp további beruházások és korszerűsítések várhatóak majd a jövőben az óbudai közösségnek és a kerület fejlesztési terveinek köszönhetően.

Keresés
Linkajánló