Orbán Viktor: Idén több nyugdíjprémium lesz, mint tavaly „Helyre kell állítani a többgenerációs családi gondolkodási modellt Magyarországon”

A kormányfő beszámolt továbbá a testület tagjai előtt arról, hogy ebben az évben eléri a 230 ezret azoknak a nőknek a száma, akik igénybe vették a 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét. “Mi ezt nagymamanyugdíjnak szoktuk magunk között nevezni, mert ezt egy családpolitikai intézkedésnek is szántuk”, hiszen így a fiatal szülők komoly segítséget kapnak “az unokák pesztrálásában” – fogalmazott.

Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy rehabilitálni kell a családról való gondolkodást, helyre kell állítani a többgenerációs családi gondolkodási modellt Magyarországon. Magyarázatában arról beszélt, hogy az Európa szinte minden országát sújtó népességfogyásra adott válaszok radikálisan megosztják a kontinenst. Európa egyik fele szerint ugyanis ha nincs elég fiatal, “vegyünk (…) Afrikából meg Ázsiából, vagyis telepítsünk be az elfogyó őshonosok, bennszülöttek helyett migránsokat, idegeneket”. A másik irányzat szerint – ez a “romantikus”, “ezek volnánk mi” – “ha akarunk változtatni ezen a helyzeten, akkor még akár sikerülhet is” – mondta.

A kormány célja, hogy Magyarország képes legyen a biológiai reprodukcióra, ennek érdekében pedig erőteljes családpolitikát folytat – közölte. Kiemelte: a társadalmi válasznak nemcsak a fiatalok gyermekvállalásáról kell szólnia, hanem kulturális változásra is szükség van, a családról úgy kell gondolkodni, amely a fiatalokból, a gyermekeikből és a nagyszülőkből is áll. “Az idősek ne terhet jelentsenek egy közösség, egy család számára, hanem sokkal inkább erőforrást” – szavai szerint ebben áll a családról való gondolkodás rehabilitálása.

Beszédében a 2018-2030 közötti időszak legfontosabb feladatának a gazdasági versenyképesség növelését nevezte a miniszterelnök, rámutatva, csak így lehet folytatni például a családtámogatási rendszert és a nyugdíjak értékének növelését. Utóbbival kapcsolatban emlékeztetett, hogy 2010 előtt minden évben csökkent a nyugdíjak értéke, azóta azonban ez megváltozott, sőt tavaly már nyugdíjprémiumot is fizettek, amely idén is megtörténik. Sőt mivel a gazdasági növekedés ebben az évben 4 százalék fölött lesz, közel a 4,5 százalékhoz, a nyugdíjprémium idén “minden emberi számítás szerint nagyobb lesz, mint legutóbb volt” – közölte. “A korábbi megállapodásunk hatályban van: tehát mi a nyugdíjak értékét megőrző politikát folytatjuk, sőt nyugdíjemelésekre törekszünk, önök pedig támogatják azt a gazdaságpolitikát, amely képes előállítani ennek a nyugdíjemelésnek az anyagi alapjait” – mondta Orbán Viktor az Idősek Tanácsának.

A kormányfő szólt a nyugdíjasok munkavállalásának kérdéséről is, kifejtve: ma több munkahely van Magyarországon, mint amennyi munkaképes, nyugdíjkorhatár előtt álló ember. Ezért lehetővé kell tenni a dolgozni akaró nyugdíjasoknak – folytatta -, hogy a nyugdíjuk megtartása mellett maradhassanak a munka világában, illetve visszakapcsolódhassanak oda.

Ismertette az ezzel kapcsolatos új intézkedéseket, például a nyugdíjas szövetkezetek létrehozását, amelyekből ma 146 van, és 10 600 embert foglalkoztatnak. Emellett november 1-jétől olyan új szabályok lépnek hatályba, amelyek lehetővé teszik, hogy a dolgozó nyugdíjasok egyrészt megkapják a nyugdíjukat, másrészt a munkabérüket, úgy, hogy utóbbi után csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni – közölte. Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy idősebb emberek foglalkoztatása egyszerre jó üzlet a munkaadónak és annak is, aki még érez magában erőt, hogy dolgozzon.

Úgy összegzett: november 1-jétől új világ köszönthet az idős korú magyarokra, akik joggal akarják megkapni és megtartani a nyugdíjukat, és közben azt is szeretnék, hogy ha nyugdíj mellett dolgoznak, akkor ne büntesse, hanem támogassa őket ebben a magyar állam.A miniszterelnök szerint ha a 2-2,5 millió nyugdíjasnak csak néhány százaléka akar visszatérni dolgozni, akkor a magyar munkaerőpiac és a magyar gazdaság “egy óriási energiainjekcióhoz jut”, ami látszódni fog a következő évek gazdasági növekedésében is.

Keresés
Linkajánló