Óbudán továbbra is a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb

43,37%-os részvétel mellett a Fidesz-KDNP listájára az urnákhoz járuló polgárok 52,33%-a voksolt, több mint háromszor annyian, mint a második helyen végző Demokratikus Koalícióra. Ezzel a Magyarországot megillető 21 uniós képviselői helyből 13-at a kormánypártok, 4-et a DK, 2-t a Momentum, 1-et az MSZP-Párbeszéd és 1-et a Jobbik foglalhat el. Ismét az EP tagja lett Gyürk András kampányfőnök, aki az óbudai Fidesz 1997-es újraalapításának tevékeny résztvevője volt.

Budapest III. kerületének 112 szavazókörében az országos átlagot meghaladó arányban, a jogosultak 55,26%-a élt választójogával.

A Fidesz listájára a voksok 39,39%-a érkezett, az összes választókörben győzött, ezzel pedig továbbra is a legerősebb párt maradt a III. kerületben. A a DK-éra 20,52%, a Momentuméra pedig 17,5% szavazott. Az MSZP-Párbeszéd jelentős veszteséget szenvedett el, a Jobbik és az LMP pedig szinte eltűnt a helyi politika palettájától. Az eredmények alapján újra Gyurcsány Ferenc lehet az ellenzék vezetője. Az ellenzéki pártok egy része a III. kerületben civil szervezet köntösében, Ellenzéki Tömörülés a Változásért Egyesület néven készül az őszi önkormányzati választásokra.

 

 

 

Keresés
Linkajánló