Lengyel képzőművészeti kiállítás nyílt az Esernyős Galériában

A lengyelekhez fűződő viszony minőségében, tartalmában, és indíttatásában is különbözik az összes többitől. – emelte ki Magyarország és Lengyelország kapcsolatának fontosságát Bús Balázs a kiállítás megnyitóján elhangzott köszöntőjében. A polgármester hozzátette: az ART Market égisze alatt megvalósuló és Visegrad Contemporary fesztivál a visegrádi négyek földrajzilag és érzelmileg is jól körülhatárolható alkotóit öleli fel, és ad egy speciálisan közép-európai értelmezési keretet még a keleti hatásokra reflektáló festményeknek is. Bús Balázs kiemelte: ami az Esernyős Galériát illeti, alapvetően a modern, kortárs művészek előtt kíván teret nyitni, s ez nem korlátozódik kizárólag hazai alkotók és alkotásaik bemutatására.

Az október 9-én megnyitott kiállítás két varsói galéria – az Apteka Sztuki és a Le Guern Gallery – és az Esernyős Galéria együttműködésének eredményeként született. 11 kortárs lengyel alkotó műve érkezett Óbudára, hogy egyfajta keresztmetszetet nyújtson a mai lengyel képzőművészetről, elsősorban a festészet, a grafika és a szobrászat progresszív irányairól. A kiállítást Katarzyna Haber-Pułtorak, az Apteka Sztuki Galéria kurátora nyitotta meg.

A fiatalabb és idősebb generációt képviselő lengyel művészek mindannyian komoly művészi háttérrel rendelkeznek, egyaránt jellemző munkáikra a kísérletezés és a kreatív, eredeti látásmód. A tárlaton résztvevő művészek: Tomasz Ciecierski, Magda Fokt, Dariusz Korol, Robert Jaworski, Paweł Matyszewski, Irmina Staś, Kama Jackowska, Elżbieta Banecka, Wojciech Tylbor-Kubrakiewicz, Paweł Wocial, Kamila Tuszyńska.

A kiállítás november 18-ig tekinthető meg az Esernyős Galériában.

Keresés
Linkajánló