A Római-part fejlesztéséről döntött Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata

A Római-part szabadidős-, pihenő-, és sportfunkcióinak bővítése különösen fontos célkitűzése a III. kerületi önkormányzatnak. A korábbi években is számos olyan döntést hozott a kerület vezetése, amely a parton pihenni, szórakozni vagy sportolni vágyók kényelmét, biztonságát, nyugalmát szolgálja. Ebbe a sorba illeszkednek a február 7-én megszületett döntések is.

Az Óbudai-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. szakemberei a következő hónapokban megvizsgálják egy római-parti szabadstrand kijelölésének és megvalósításának lehetőségét. Amennyiben a megvalósításnak nincs akadálya, akkor a strand kialakításának részletes tervei is elkészülhetnek

Az egyesületektől független, bárki számára hozzáférhető és biztonságos vízi sportolás támogatására és újraélesztésére az Óbudai Sport és Szabadidő Kft. a már meglévő túra, futó és kerékpáros események mellett ezentúl rendszeres vízitúrázási lehetőséget is szervez majd a Római-partról indulva a Lupa-szigetre.

A part tisztán tartására és törmelékmentesítésére 10 millió forintot különítettek el a kerület 2019-es költségvetésben. Ez fedezi többek között az elöregedett, megrongálódott használaton kívüli sólya-pályák bontását és elszállítását.

Az idei szezontól a közterület-felügyelők környezetbarát és csendes elektromos járművel végeznek őrjáratot a parti szakaszon, hogy visszaszorítsák az illegális hulladéklerakást. Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelete ebben az évben is működteti majd vízi járőrszolgálatát a Duna III. kerületi szakaszán, elősegítve a vízen sportolók és a parton pihenők biztonságát.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tárgyalásokat kezdeményez a közel 20 darab Római-parton fekvő, állami tulajdonú ingatlan tulajdonjogának ingyenes megszerzésére, hogy azokon sport és szabadidős funkciók létesülhessenek a kerületiek számára. A nemzeti, valamint az állami vagyonról szóló törvények lehetőséget biztosítanak a helyi önkormányzatok számára, hogy ilyen igényüket benyújtsák, ha az ingatlant törvényben meghatározott közfeladat ellátására veszik igénybe.

Annak érdekében, hogy a Római-parton a sport, a közösségi funkció fejlesztése hosszútávon is biztosítható legyen, a képviselők megszavazták, hogy az önkormányzat jegyeztessen be elővásárlási jogot a 23789 helyrajzi számú közterület – Nánási út – Királyok útja – Pünkösdfürdő utca – Duna folyam által határolt terülten elhelyezkedő ingatlanokra és egészítse ki az érintett terület Kerületi Építési Szabályzatát (KÉSZ) azzal, hogy a területen csak kiemelten környezetbarát aktív házak építése legyen engedélyezhető. Az új KÉSZ megalkotása a lehető legnagyobb nyilvánosság mellet zajlik, a szabályzatalkotás részét képezi egy közösségi tervezési folyamat, amelyben a beérkezett javaslatok tükrében határozzák meg a 2019-ben megvalósuló szabályozás fő irányait.

A polgármester kezdeményezését az ellenzék is üdvözölte.

Keresés
Linkajánló