A főváros vezetőjeként szóba sem állna fideszes polgármesterekkel Horváth Csaba

A jelenlegi várospolitikát kiváltó érdemi alternatívák felmutatása nélkül, hangzatos, de tartalom nélküli jelszavak puffogtatásával zajlott Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-jelöltek keddi “vitája” Kispesten. Az aspiránsok közötti egyik legfontosabb megegyezés az volt, hogy amennyiben valamelyikük megnyeri a 2019-és önkormányzati választást, semmiképpen sem működik majd együtt az egyébként kétharmados többséget szerzett Fidesz–KDNP-kormánnyal. Horváth Csaba egyenesen kijelentette: nem fog szóba állni a majdani fideszes polgármesterekkel és alpolgármesterekkel, akiket a NER küldötteinek nevezett. Amikor felmerült a kérdés, hogy akkor hogyan fognak forrásokat biztosítani a fővárosnak, azt mondták, népszavazásokkal és tüntetésekkel. Szintén ellentmondásos volt Karácsony víziója a fővárosról, mivel többször leszögezte, békét szeretne a folyamatos gyűlöletkeltés helyett, ugyanakkor később arról beszélt, hogy a Fidesz-kormány csak az erőből ért, ezért harcolni kell. A 2019-es választásról Karácsony Gergely közölte, annak nem az lesz a lényege, hogy a Párbeszéd vagy az MSZP jelöltje nyer-e, sőt nem is az, hogy leváltják-e Tarlós Istvánt, hanem hogy a budapestiek visszafoglalják a fővárost. Arról, hogy ez pontosan mit jelent, nem esett szó. A két ellenzéki jelölt közötti, múlt vasárnapi találkozón sem került sor érdemi vitára – erről a Kossuth rádióban Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője beszélt. Okként jelölte meg, hogy Horváth Csaba és Karácsony Gergely is arra törekedett, hogy megszólítsa vetélytársa szavazóbázisát. Az elemző szerint ez veszélyes taktika, és politikailag is megkérdőjelezhető, mert ugyan az MSZP és a Párbeszéd ideológiailag egy platformon áll, ez nem biztosítja, hogy szavazóik hajlandók az átszavazásra. A két jelölt álláspontjának hasonlóságát az is mutatja, hogy Horváth Csaba azt kommunikálja: Karácsony Gergely átvette a fővárosra vonatkozó programját. Állásponteltérés csak a fővárosi tömegközlekedés témájában vetődött fel: míg Horváth Csaba a zöldbuszhálózat kiépítésére helyezne nagyobb hangsúlyt, addig Karácsony Gergely jónak tartja a Tarlós István főpolgármester által kialakított budapesti tömegközlekedési rendszert – mutatott rá az elemző.

Keresés
Linkajánló