Térképen az összes tavalyi fejlesztés

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a tavalyi évben elindította Hadrianus Programját, melyben a program készítői a 2019-ig megvalósítani kívánt fejlesztéseket foglalták össze. Visszatekintésként nézhetünk meg most egy gyűjteményt, amelyben átlátható formában számolnak be a megvalósult, vagy útjáró indított beruházásokról.

Mészkő park

Közösségi tervezés keretében öt alkalommal találkozhattak a környéken élők, a helyi civil szervezet és a tervezők. Ezeken az alkalmakon bárki elmondhatta a parkkal kapcsolatos vágyait, igényeit, és lépésről lépésre rajzolódott ki egy multifunkcionális közösségi park képe. A kivitelezés 2017. májusában indult, és 123 nap alatt be is fejeződött. A bejáratnál egy Ilona Malom Műhely által készített játszótér épült meg, melynek rusztikus elemei és színei jól illeszkednek a park könnyed és színes arculatához és külön teret biztosítanak a kicsiknek és a nagyobb gyerekeknek. Az eszközök és játékok között van homokozó, hinta, csúszda, cölöpvár, vizes játék, kosárpalánk, ping-pong, teqball is. Mindez természetesen kellő mennyiségű szemetessel, padokkal és ivókutakkal. A kutyatartók sem panaszkodhatnak, külön a kistermetű kutyáknak és nagytermetűeknek is van lehetőség a szaladgálásra a kutyafuttatókban. Aki csak pihenni, sétálni szeretne, az a belső sétányokon, “üldögélő sarkokban” ezt is megteheti.

Óbudai Kulturális Központ

A több mint 40 éves épület az óbudai kulturális élet központjaként a hét minden napján nyitva áll a nagyközönség előtt, kultúrát és értéket közvetít, közösségeket épít, izgalmas programokkal kínál szórakozási lehetőségeket. A ház kihasználtsága maximális, a növekvő látogatói létszám miatt napjainkra láthatóvá vált a központ amortizálódása. A kisebb javítások, karbantartások mellett – a színháztermen kívül – nem történt a 40 év alatt az épületben felújítás. Ezért is határozott úgy az önkormányzat vezetése, hogy nyáron megkezdik annak rendbetételét.

A művelődési ház belsőépítészeti felújítása jellemzően a közönségforgalmú terekre vonatkozott. A felújítás kismértékű alaprajzi változást eredményezett, főleg a toló és harmonikafalak, falburkolatok megújítása volt a cél, a falfelületek festése pedig esztétikusabbá tették az épület belsejét. Megújult a világítás, és új padlóburkolatot kapott belső tér jelentős része. Már csak a hidegebb hónapok közelsége miatt is említést érdemel az előtérben kialakított két új ruhatár. A két külön terem mellett a két kisebb közösségi szoba is megújult. Az intézmény homlokzatán egy új megvilágított felirat is helyet kapott.

Szent Margit Rendelőintézet

2017-ben megújult a Szent Margit Rendelőintézet, valamint a Vörösvári úti gyermek háziorvosi rendelő, a Védőnői Tanácsadó és az Óbuda Patika előtti park. A rendelőintézet környezetét az önkormányzat az intézményvezetők, a dolgozók, a gyógyulni vágyók, a járókelők és a környéken élők észrevételeinek segítségével újította meg. A végleges tervek 2016 végére elkészültek, és a kivitelezés 2017 nyarán vehette kezdetét.

A tervek megvalósulásával a rendelőintézetet, a lakótelepet, az óvodát, a patikát és a tömegközlekedési eszközöket logikusabb közlekedési útvonalakon keresztül lehet megközelíteni a jövőben.  A megfelelő akadálymentesítésnek köszönhetően a kerekesszékkel vagy babakocsival érkezők is könnyedén el tudják érni az intézményt. Különféle ülőalkalmatosságok, hulladékgyűjtők és egy kutyapiszoktároló járulnak hozzá a kényelmesebb és tisztább környezethez. Ezeken felül ivókút, biciklitárolók és tájékoztató táblák is kerültek a területre, a legfiatalabb korosztály számára pedig egy kis játszótérrel bővült a gyermekorvosi rendelő és a patika közötti rész. A zöldfelület további új növényekkel, díszfákkal, cserjékkel és évelőkkel gazdagodott, valamint egy öntözőrendszer telepítésére is sor került. Megtisztították és minimálisan elmozdították Mészáros Mihály szobrászművész alkotását, a „Fekvő nő” szobrát. A Dr. Faragó Sándor tiszteletére állított emléktábla visszakerült a gyermekorvosi rendelő közelébe, ahol méltóképpen őrzi továbbra is a doktor úr emlékét. A beruházás részeként megújult a rendelőintézet dolgozói számára fenntartott parkoló, valamint a Kormányhivatal és a felnőtt háziorvosi rendelő között elhelyezkedő murvás ösvény is.

A szakellátásban is komfortosabb körülmények várják a betegeket.A Szent Margit Rendelőintézet Vörösvári úti telephelyén több szakrendelő helyisége is megújult. A laboratóriumban közel 50 m2-es területen teljes körű felújítás keretében burkolatcsere, falak áthelyezése, vizesblokk csere, új bútorzat beszerelése, továbbá festési és mázolási munkák történtek. A szakmai munkát segítő új műszerasztalok és a betegek kényelmét biztosító vérvételi székek is a felújítás részeként kerültek a laboratóriumba. Az új betegfogadó pult modern kialakítása és a betegbehívó rendszer automatizálása is olyan jövőbe mutató fejlesztések, melyek a kényelmesebb és komfortosabb betegellátást a modern kor követelményei között kívánják biztosítani.

Az összes további fejlesztést megtekinthetik a térképre kattintva. Az egyes pontok mellett a fejlesztések megnevezése és rövid leírása látható.

A fejlesztések nem állnak meg 2018-ban sem, új játszóterek, közparkok építéséről, közterek, közintézményeket korszerűsítéséről olvashatunk az önkormányzat Hadrianus Programjában a www.megujulo.obuda.hu oldalon.

Keresés
Linkajánló