Óbuda felett átmenetileg északkeletre terelődik a légiforgalom

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú futópályájának tavaly megkezdett felújítását idén folytatja a Budapest Airport, hogy a biztonságos légiközlekedést hosszútávon garantálni tudjuk az utasok számára.

A 2017-ben elvégzett 900 méteres szakasz felújítása után elkerülhetetlenné vált további 1400 méteres szakasz, mintegy 33 ezer négyzetméternyi betonfelület felbontása és újrabetonozása is, amely a futópálya teljes zárásával jár. Az elhasználódott betontáblák cseréje mellett idén elvégezzük az 1- es futópálya vecsési (31L jelű) végéhez tartozó műszeres leszállító rendszer (ILS) berendezéseinek cseréjét is, a 2016-ban megkezdett ILS korszerűsítési program részeként.

A pályazárás során a futópálya egyes fénytechnikai rendszereinek korszerűsítése is megvalósításra kerül. A szakemberek 160 lámpatestet és közel 90 fénytechnikai aknát cserélnek ki és építenek át a legújabb európai szabványok szerint, valamint a futópálya lámpasorát ellátó elsődleges áramkör kábeleit is kicserélik, ami nem kevesebb, mint 300 kilométernyi vezetéket jelent.
Az 1-es számú futópálya zárása 2018. március 12-én kezdődött és várhatóan 2018. június 30-ig tart. A felújítási munkálatok időtartama alatt a teljes légiforgalmat a 2-es számú futópálya szolgálja ki.

Az időszakos forgalmi rend megváltozása átmenetileg a szokásostól eltérő hatást gyakorolhat a repülőtér működése kapcsán érintett településeken élő közösségek mindennapjaira. A felújítási munkálatok alatt, a III. kerület vonatkozásában kizárólag abban az esetben lehet érzékelni változást az eddig megszokottakhoz képest, amikor az aktuális szél iránya dél-keleties, mert ekkor az érkező járatok Budapest irányából közelítik meg a repülőteret. A normál körülmények között az 1-es futópályára érkező gépek ebben az esetben a 2-es futópályát tudják használni, amelyeknek a földet érés előtt már kilométerekkel a pálya tengelyében folyamatosan süllyedve kell repülniük. A mellékelt térképen bejelöltük a 2-es futópálya tengelyét, amely kb. 1600 méterrel távolabb helyezkedik el az 1-es futópálya tengelyétől, így átmenetileg más óbudai területek felett fog jelentkezni a légiforgalom. A felújítási munkálatok végeztével azonnal visszaáll az eddig megszokott két futópályás működési rend.

Térkép

Keresés
Linkajánló