Az európai néppártoknak vissza kell térniük a kereszténydemokrata értékekhez

A politikus a Konrad Adenauer Alapítvány és a Német Gazdasági Klub (Deutscher Wirtschaftsclub) szerdai budapesti pódiumbeszélgetésén, amelynek témája a magyar és a német kormányalakításról volt, kiemelte, nem szabad a hagyományos kereszténydemokrata pártoknak a liberális útra lépniük.

Volkmar Klein, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti képviselője szerint is világossá kell tenni, hogy szavahihető, keresztény, konzervatív emberek vannak pártjukban. Emellett közös feladatuknak nevezte, hogy a szélsőjobboldali és -baloldali pártoktól megkülönböztessék magukat. Balog Zoltán erre azt válaszolta, hogy a felebaráti szeretetet el kell választani a migrációtól mint világméretű folyamattól.

A magyar kormány szerint az állam feladata az ország védelme, Magyarország ezért nemet mond a migrációra, és illegális úton senkit sem enged be – jelentette ki. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a szolidaritást nemcsak abban lehet mérni, hogy beengedjük-e az illegális bevándorlókat, hiszen Magyarország Észak-Irakban például iskolák, falvak felépítését támogatja. A miniszter szólt arról is, hogy Magyarország „rákényszerült” a migrációellenes álláspontra, mivel senki más nem akarta képviselni ezt a nézetet az Európai Unióban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyarok szívesen elhagynák az Európai Uniót vagy Európa-ellenesek lennének, hiszen az EU támogatottsága Magyarországon a legmagasabb – mondta Balog Zoltán.

Volkmar Klein a migrációról azt hangoztatta, nem szabad egy kalap alá venni a valóban segítségre szorulókkal azokat, akik csak úgy tesznek, mintha rászorulók lennének. Le kell küzdeni a menekülés okait, és az embereknek a hazájukban kell több esélyt kínálni a boldogulásra – mondta a Németországot vezető nagyobbik kormánypárt politikusa. A magyar határzárról úgy vélekedett, ha a balkáni útvonalat nem zárják le, sokkal több menekült lenne Európában, de a lépés nem a legfontosabb eleme volt a mozaiknak. Ugyanilyen lényeges volt a szerződéskötés Törökországgal, vagy a világélelmezési programra adott pénz is – tette hozzá.

A német politikus szólt arról is, hogy a német-magyar kapcsolatokat még intenzívebbé kellene tenni, egyebek mellett azért, mert ez közelebb viheti Németországot a többi visegrádi országhoz is.

Keresés
Linkajánló