6. Horváth László
1938-ban születtem Tokodon. A középiskolai tanulmányaimat Esztergomban kezdtem el, majd 1956-ban a Győri Révai Miklós Gimnáziumban érettségiztem. 1956 és 1961 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán vegyész diplomát szereztem. Néhány évig a gyógyszeriparban és egy mezőgazdasági kísérleti intézetben dolgoztam majd 1967-töl 1993-ig az MTA Izotópkutató Intézetének tudományos munkatársa voltam. Szakterületem a radioaktív izotópok alkalmazása agrokémiai, környezetvédelmi és humándiagnosztikai vizsgálatokban. 1972-73-ban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ösztöndíjával angliai tanulmányúton voltam.
Már nyugdíjasként 1997- 2004 között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Püspökkari Titkárságán dolgoztam idegen nyelvű levelező adminisztrátorként.
1989-től alapító tagja vagyok a Kereszténydemokrata Néppártnak, jelenleg a III. kerületi szervezet elnöke vagyok. MSZMP-nek, KISZ-nek és semmilyen más pártnak tagja nem voltam.
Családommal 1982-óta lakunk Óbudán. Két felnőtt lányunk és négy unokánk van.
2002-2006 között a Társadalmi Kapcsolatok Sport Ifjúsági Bizottságban, 2006-2010 között a Kulturális és Turisztikai Bizottságban voltam külsős bizottsági tag.
Jelenleg idősügyi tanácsnok, az Oktatási és Sport bizottság tagja, valamint az Egészségügyi, Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke vagyok
Online fogadóóra



