15. Dr. Pappné Dr. Nagy Judit

Budapesten születtem, férjezett vagyok, egy felnőtt korú leánygyermekem van.
13 éve Csillaghegyen élek a családommal együtt.
Az ELTE Állami és Jogtudományi Karán szereztem diplomát 1978-ban. 1986 óta ügyvédként dolgozom saját ügyvédi irodámban.
A 2002-es választások után léptem be a Fidesz Magyar Polgári Szövetségbe. Elsődleges célom az volt, hogy tevékenységemmel hozzájáruljak a választások tisztaságának biztosításához, mert megdöbbentettek a 2002-es választásokon tapasztaltak. Munkámat először szavazatszámláló bizottságokban végeztem a különböző választások során (2004. évi Európa Parlamenti Választás, népszavazás 2004-ben), majd a 4.sz. országos egyéni választókerület Választási Bizottságában, a 2006. évi önkormányzati választások alkalmával pedig a Fővárosi Választási Bizottságban képviseltem a pártszövetséget.
A megválasztásom óta a Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Városfejlesztési ügyekért felelős alpolgármesterként nyílt lehetőségem a kerület érdekeit képviselni, felhasználva jogi szakmai ismereteimet és tapasztalataimat.

Fogadóóra: Előzetes bejelentkezés alapján a Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatába (1033 Budapest, Fő tér 3. II.em. 37.).

Bejelentkezni lehet a 4378-930-as telefonon, vagy a pappne.nagy.judit@obuda.hu e-mail címen.

Online fogadóóra

Név:

Otthoni telefon:

Mobiltelefon:

E-mail cím:

Megjegyzés

Keresés
Linkajánló