10. Baumann Irén Erzsébet

Tanulmányok, képesítések

Pestszenterzsébeten / Soroksáron születtem. A Patróna Hungariae Római Katolikus Leánygimnázium elvégzését követően műszaki rajzoló majd felsőfokú szerkesztői iskolákat végeztem, így pályám elején rajzolóként és tervezőként dolgoztam. Később esti levelező tagozaton könyvelői, vállalati tervezői, illetve statisztikusi szakképesítést is szereztem.

Munkásság, család

1975 óta a turizmus területén dolgozom. 1990-ben Budapest belvárosában önálló utazási irodát nyitottam, melynek fő profilja a kongresszus- és konferenciaszervezés, rendezvények szervezése, turisták beutaztatása Magyarországra, és zárt csoportok, egyéni turisták kiutaztatása külföldre. Ezt az irodát a mai napig tulajdonosként és ügyvezető igazgatóként – lányom, fiam és a menyem aktív szerepvállalása mellett – működtetem. Remélem 5 unokám közül is lesz 1-2, aki folytatja majd az általam megalapozott és folyamatosan fejlesztett tevékenységet!

Társadalmi aktivitás

2003 óta veszek részt az Óbudai Képviselőtestület munkájában, mint a Kulturális és Turisztikai Bizottság külsős bizottsági tagja.
2010-ben az Önök támogatásával mandátumot szereztem a Pók utcai lakótelepen, így az eddig szerzett tapasztalatommal és tudásommal járulok hozzá az itt élő polgárok életkörülményeinek javításához. A választásokat követően az Oktatási és Sport bizottságnak, valamint a Kulturális, Civil és Kisebbségi bizottságnak voltam tagja, majd 2012 január 1.-től az Oktatási és Sport bizottság helyett a Egészségügyi, Szociális és Lakásgazdálkodási bizottságba tevékenykedem, valamint szakmai tapasztalatomat Turisztikai tanácsnokként kamatoztatom az Óbuda-Békásmegyeriek érdekében. A turizmus szakterületen nemrég alakult egy új szerezet, a Magyar Beutaztató Utazási Irodák Szövetsége /MABEUSZ/ melynek egyik alapító tagja vagyok. Szintén alapító tagja és egyben titkára vagyok – közel tíz éve – a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesületnek /MEME/ valamint rendes tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének /MUISZ/. Valamennyi szervezetben aktív munkát folytatok a magyarországi turizmusforgalom növelése érdekében.

Eddigi eredmények, a jövő tervei

Sok bosszúságot okoztak a szelektív hulladék gyűjtő szigetekkel kapcsolatos problémák a választókörömben élők számára. Az állandó zaj, a felborított kukák, a köréjük lerakott szeméthegyekkel járó kellemetlen látvány sokkolta az ott élő embereket főleg a nyári hónapokban, amikor nyitott ablakok mellett éltek. Sikerült több hónapos kitartó levelezgetés és telefonálás után áthelyeztetni ezeket a szigeteket. Sok e-mailt kapok, amiben köszönik az érintettek, hogy megszabadultak ezektől a kellemetlenségektől.

Az Aquincumi Általános Iskola iskolaszékének tagjaként vállaltam a tetőfelújítás és egyéb rekonstrukciós munkálatok elvégzése érdekében a kapcsolattartást az Önkormányzattal.
A fenti sikereken felbuzdulva most a Római téri szökőkút felújítása érdekében szeretnék megtenni mindent, hogy az itteni lakosok számára egy új közösségi tér nyílhasson meg már 2012 nyarára.

Fogadóóra: Minden hónap 1. keddjén 17-18 óra között a Platán Könyvtárba (1031 Budapest, Arató Emil tér 1.)

Online fogadóóra

Név:

Otthoni telefon:

Mobiltelefon:

E-mail cím:

Megjegyzés

Keresés
Linkajánló